Andre - Talán? (Első rész)

Sziasztok, végre hoztam egy kis bejegyzést, ami !nem véletlenül!, de rettenetesen rövid... Öhm... Viszont ajánlanék mellé egy zenét...:




Emeli Sandré... Aha persze ezt a zenét a blognak írták! Tudom én kedves David, hogy a kedves hölgy nevét direkt álcáztátok.. EMELIE ANDRÉ! Ennyi köszönöm vége ... Jó olvasást!








Az emberek általánosságban mindig azt gondolják, a híres emberek folyton jól néznek ki, nem tudnak egy rossz, kínos helyzetbe se keveredni, ezzel szemben Andy tanácstalanul állt az ajtóban, mint egy hét éves kisfiú, aki húsvétkor locsolkodni szeretne, de elfelejtette a versét.
Mivel jobb nem jutott eszébe, elővette a vonzó tekintetét, és a fényesen csillogó szemét, amivel csak még jobban ráijesztett Emeliere.
- Mit keresel itt? - nyökkent meg végre a lány, félálomban.
Andre szorgalmasan kereste a szavakat, mégsem csúszott ki semmi a száján.
Rögtön lovagoljon azon a bizonyos szeretlek kifejezésen, amit még ő maga sem érzett soha? Vagy talán rögtön csókolja meg a lányt, aki nagy valószínűséggel csak rávágná az ajtót, és ráküldené a farkaskutyáját?
Végül a focista végignézett a lányon, majd elmosolyodott. Egy sima strandpapucs volt a lábán, ami alig volt használva, és egy szűk fekete farmer, amit szinte 100%-ig biztos, hogy nem magától vett fel. Ezen kívül egy egyszerű inget viselt, amiből szivárgott a lány kellemes édes illata.
Andy hirtelen megtáltosodott, és megragadta a lány kezét.
- Elrabollak! - mondta diadalmasan, figyelmen kívül hagyva, a Em „enyhe” antiszociális viselkedését.. Most, hogy jobban átgondolta, már nem tartotta a legjobb döntésnek, de már nem hátrálhatott meg.
Mikor leértek a földszintre megállt, és visszafordult Emeliehez. Egészen közel lépett hozzá, és így folytatta:
- Lenne kedved... megmutatni nekem a... várost? - nyögte ki végre a sportoló, élete legbénább randi meghívását.
A lány eddig is alma nagyságú szemei még nagyobbra nyíltak.
- Persze – vigyorodott el végül, mire Andre hirtelen teljesen megnyugodott. Az idő sebes pörgése egy pillanat alatt lelassult, a nap fénye megcsillant az üvegen, és az eddig kínzó hűvös levegő átcsapott kellemes szellőbe. A világbajnok érezni kezdte a lány édes illatát, és a kezének puha érintését.
Soha többé nem akarom elengedni ezt a meleg, aprócska tenyeret... - gondolta magában.
- Szóval mit szeretnél látni? - szólalt meg Em.
- A legfontosabbat már láttam.